Melyek a legsúlyosabb problémák? Röviden: nincs fogászati nép­egész­ség­ügy, nincs prevenciós támogatás, ami volt, az elhalt. Magyarországon most 4-6 foga hiányzik egy tízéves gyereknek, és a 60 év feletti lakosság fele fogatlan. 350 százalékkal nôtt a szájüregi daganatok elôfordulási gyakorisága, s az incidencia és a mortalitás tekintetében Magyarország egy 27 államot összehasonlító felmérésben az utolsó helyen áll. A professzor asszony különösen katasztrofálisnak nevezte azt, ahogy ma Magyarországon a szájüregi betegellátás történik. A kórházak átszervezése során elfogadhatatlan ágyszámstruktúra látott napvilágot. A Molnár Lajos-féle struktúraátalakítás során ugyan­is a Semmelweis Egyetem 26 ágyából 6-ot vettek el, míg a Debreceni Egyetemen épp a felére, 20-ról 10-re csökkentették e kórházi ágyak számát. Közép-Magyarországon mindösszesen öt kórházi ágyon kellene ellátni a száj­üre­gi és az azzal összefüggô gyulladásos, traumás és daganatos kórképeket, az észak-magyarországi régióban pedig egyszerûen lehetetlen, mert „nulla ágyat tervezett ez a javaslat, nulla ágyon pedig nem lehet betegeket gyógyítani”. Igaz, hogy az ellátás jelentôs része privatizált, ám a privát praxisok többsége, szám szerint több mint 3600 fogorvos rendelkezik társadalombiztosítási szerzôdéssel. Magyarországon ma évente 2100 forint jut az Egész­ség­biz­to­sí­tá­si Alapból egy fôre, mégpedig zárt kasszából. Szemben az egyáltalán nem anyagigényes háziorvoslás 69 milliárdjával, a fogorvosokra mindössze 21 milliárd jut. Az összeg az elmúlt években semmit nem változott, az infláció kompenzálásának elmaradása és az amortizációs támogatás megvonása miatt lassan már a puszta bért sem tar­tal­maz­za. Ráadásul – akárcsak a háziorvosok esetében – a fog­or­vo­sok számának rohamos csökkenésére lehet számítani néhány éven belül. Igaz, a hazai fogorvosok abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy nem nekik kell külföldre menniük, hanem házhoz jönnek hozzájuk a külföldi páciensek, ám nagyon sok az idôs doktor, miközben kevés a rezidens, a szakképesítés megszerzése pedig komoly anyagi áldozatokat követelne. Jó hír, hogy a várható szakemberhiányra való tekintettel az Egészségügyi Minisztérium a folyamatosan támogatott kategóriába kívánja helyezni a hiányszakmák szakorvosi képesítései megszerzésének a finanszírozását. Magyarországon jelenleg mind­össze 36 paradontológus szakorvos gyógyítja a fogágybetegségeket. Elfogadhatatlanul kevés! 25 ellátóhelyen összesen 58 szájsebész kezeli az összes beteget, ebbôl tízben egyetlenegy szakorvos dolgozik, 38 végzett orvos vesz részt rezidensképzésben. Mi ez, ha nem hiányszakma? Ki fogja ellátni a traumás betegeket, ki fogja a fogágybetegségeket gyógyítani, ki fogja a fogszabályozási kezeléseket elvégezni? A kínálkozó kérdéseket a szakmai kollégium elnöke nem sorolta tovább. Ezzel szemben hangsúlyozta, számos további terület szorul javításra, és ezekre folyamatosan felhívták a figyelmet, már három miniszter asztalára is letették az országos szakfel­ügyelô fôorvossal is egyeztetett javaslataikat. A szakmai kollégiumokat nem véletlenül hozták létre – mondta –, ezekben a szakma legtekintélyesebb vezetô személyiségei vannak jelen, olyanok, akik harminc-negyven éve elkötelezetten mûvelik a szakmájukat. Ezt a szellemi tôkét nem lenne szabad kihasználatlanul hagyni, és az általuk felvetett problémákat nem megoldani. Javaslataikban – sok más mellett – megjelölték azt a hét centrumot, ahol a személyi és a tárgyi feltételek alkalmasak a progresszív betegellátásra. A javaslat megvalósítása ágyszámcsökkentést is eredményezne, mivel meghatározták a progresszivitási szinteket is, melynek megvalósítása után nem 25 olyan helyen látnák el ezeket a betegeket, ahol nem adottak sem a személyi, sem a tárgyi feltételek, hanem hét, valóban jól felszerelt és képzett szakembereket foglalkoztató centrumban. Kincses Gyula (az ülés idôpontjában még) államtitkár elmondta, hogy az ô és a tárca vezetôinek a véleménye szerint a fogászat lényegében kimaradt az egészségügy átalakításának folyamataiból, ami azt is jelenti, hogy problémái konzerválódtak. Ebbôl is fakad, hogy a lakosság fogazati állapota, fogászati státusa nem megfelelô, a szájüregi daganatok felismerése, azaz szûrése messze elmarad a kor egészségügyi elvárásaitól. A fogorvosok száma összességében kielégítô – mondta –, ugyanakkor a korösszetétel riasztó: hiányzik a középsô korosztály! Egyes területeken – szakterületeken ugyanúgy, mint földrajzi területeken – jelentôs a hiány, elsôsorban a közfinanszírozott alap- és szakellátásban. Egyre több fogorvos kerül ki az egyetemekrôl, de ez csak késôbb érezteti majd kedvezôbb hatását. A többi orvosi szakterülethez képest a közfinanszírozás a betegellátás kisebb hányadát jelenti. A statisztikákban azon­ban – beleértve a szakfelügyeletet is – kizárólag a közfinanszírozott ellátás adatai, minôségi mutatói szerepelnek. A magánorvosi ellátás a szakmapolitika elôtt rejtve zajlik. A hivatalos információk szerint a fogorvosi elvándorlás mértéke kisebb más orvosi szakmákhoz viszonyítva, és jelentôs pozitívum, hogy a külföldi betegek „házhoz jönnek” a jó hírû magyar fogorvosokhoz. A fogászati alapellátás – mint általában az alapellátás egésze – finanszírozási problémákkal küzd, és súlyos gondja a túlzott adminisztráció. A szakellátásban részint szakemberhiány van, az egyes szakképesítések igen nagy nehézségek árán szerezhetôk csak meg. A szájsebészet mindkét ága – az ambulánsan nyújtható dentoalveoláris sebészet és a fekvôbeteg-szakellátás körébe tartozó maxillofaciális sebészet – szintén súlyos gondokkal küzd. Magyarországon jelenleg talán összesen tíz, új európai rend szerinti maxillofaciális sebész mûködik. Kincses Gyula elismerte, a feszültségek a kórházi rendszer átalakításakor élezôdtek ki. Biztosította a szakma jelen lévô képviselôit, hogy megfelelô szakmai ellátás és az egyenletes hozzáférés érdekében a minisztérium támogatja a szakma javaslatát, mely szerint a már meglévô centrumokon kívül további, más centrumok is létesüljenek. Belátták, hogy az ágyszámokat növelni kell, ennek megfelelôen – elsôsorban az „Új Magyarország Fejlesztési Terv” keretén belül – Debrecenben, valamint a pesti klinikán visszaállítják az eredeti 20, illetve 26 ágyat. A szakma utánpótlásának biztosítása érdekében a rezidensrendszer átalakítása során a szájsebészetet a támogatott kategóriába kívánják helyezni. A finanszírozás gondjait Horváth Zsolt (Fidesz) szintén taglalta, aki – „míg nem keveredett a politikába” – gyakorló fogorvos volt. Mibôl mûködik Magyarországon a fogászat? – tette fel a kérdést. Az egyik forrás – mondta –, hogy akad még néhány önkormányzat az országban, amelyik mind a mai napig finanszírozza a fogászati alapellátásban keletkezô hiányt. Ugyanis a közszolgáltatást nyújtó fogorvo­sok minden hónapban hiányt termelnek. A másik forrást maguk az orvosok biztosítják azzal, hogy a magánpraxisaikból „átfolyatják” a pénzt az alapellátásba. Rendezetlennek és megoldatlannak, teljesen esetlegesnek nevezte az iskolafogászati ellátást. Ott mûködik, ahol van egy megszállott önkormányzat, de legalább az önkormányzatban egy megszállott vezetô, vagy egy olyan fogorvoskolléga, aki megszállottan mûveli. Ezzel együtt a magyar gyerekek igen jelentôs része, különösen a kistelepüléseken, úgy nô fel, hogy nem is látja fogorvos. A szakorvossá válás, illetve a különbözô ráépített szakvizsgák megszerzési lehetôsége jelentôsen beszûkült. Példaként a fideszes politikus elmondta, hogy egyes településeken nem lehet fogszabályozó szakorvoshoz jutni. Ez azért különösen nagy baj, mert a fogszabályozás rendszeres orvos-beteg kapcsolatot igényel, amit ötven-száz kilométerekrôl egy család nem tud megoldani. Kökény Mihály (MSZP) foglalta össze, hogy a konzultáció tanulságai alapján a bizottsága mire hívja fel a kormány, illetve a minisztérium új vezetésének a figyelmét. Elsôként arra, hogy a jelenleginél sokkal fontosabb kérdésként kezelje a sztomatológia, a szájsebészet ügyét. Ígéretet tett arra, hogy a bizottság még a nyár elôtt áttekinti az egészségügyi ellátás fejlesztésérôl szóló törvény tapasztalatait, és ennek keretében kiemelt figyelmet fordít a progresszivitás ügyére, ezen belül a szájsebészet helyzetére. Ekkor tudják rendezni az ágyszámok kérdését is. Ígérte azt is, hogy a 2009-es költségvetési évben az Egész­ség­biztosítási Alap költségvetésének a részeként a fogászati finanszírozás ügyét is áttekintik. Hangsúlyozta, nem gondolja azt, hogy a maihoz képest többféle eljárást és ellátást fogadnának be a közfinanszírozotti körbe, de a mai közfinanszírozotti ellátás finanszírozását – partnerségben a Szakmai Kollégiummal – felülvizsgálják.